Na igen, jóképű gyerek ő, a VV nélkül is biztosan összejött volna neki ennyi idő alatt pár nő. De azt ő sem tagadja, hogy a rengeteg felkínálkozás egyértelműen annak volt köszönhető, hogy néhány hétig mutatták a TV-ben. A könnyű prédák kivétel nélkül a huszonéves kategóriákból lettek kiválogatva, de nem azért, mert az éltesebb hölgyek nem szerettek volna megnyílni Lacinak, hanem, mert a sármos férfiú csakis a fiatalabb korosztályra bukik. Ezért aztán a párosodási lázban égő negyvenes csinibabáknak be kell érniük VV Ádámmal, vagy esetleg Cristofellel. Kegyetlen az élet, már csak igy van ez.

 

Akkor lepődtem meg csak igazán, amikor pár nappal később lementem a szülővárosomba, Szombathelyre, és ott elmentünk a barátaimmal iszogatni, szórakozni. Álltam a pultnál, valaki elszólta magát, „hogy jé, az a VV Laci", és a lányok onnantól kezdve egymás után jöttek oda hozzám. Körbeálltak, fotózkodtak, a képek pedig pillanatokon belül felkerültek a világhálóra.


.

 Így szexelte be magát Teo a Top 6-ba

.

Hazudnék, ha azt mondanám, nem esett jól az érdeklődésük. Mindannyian ismerkedni akartak, és valljuk be, a mai világban nem nehéz a lányokat táncba vinni. A villában töltött rabság után kifejezetten jólesett. A csajozás olyan, mint a sport. Ha nem űzöd rendszeresen, kiesel a gyakorlatból, de hamar vissza lehet rázódni.

.

.