Úgy látszik Ádám bent mutatott értelmi színvonala családi vonás lehet. Illetve úgy tűnik, hogy a két ikertestvér közül még messze ő az okosabb, mert ő legalább még nem tett tanúbizonyságot rosszindulatról, vagy abbéli hajlamáról, hogy másokat koporsóba juttasson.

 

A tesó viszont elmondása szerint valami hasonlóra készül. A deli legény kezdetnek egy alapos fejberúgást helyezett kilátásba a párbajon, amit Aurelión szándékozik végrehajtani. Mint mondja ebben az őrség sem tudja majd megakadályozni, mert, ha Simonnak sikerült áttörnie rajtuk a múltkor, akkor ezt ő is játszi könnyedséggel fogja megtenni. A lenti posztokban egész világosan kirajzolódik az ikertesó jellemrajza és intellektuális elkötelezettsége a helyesírás szabályai iránt. Ha figyelmesen megnézzük a kommenteket és a posztolt mondatokat, akkor láthatjuk, hogy koporsót helyez kilátásba Aureliónak, ami kis hazánkban már veszélyes fenyegetésnek számit, amit ráadásul nagy nyilvánosság előtt követtek el. Ez bizony börtönbüntetéssel sújtható. Már csak az kell, hogy a fenyegetett családjából, vagy a 26 ezres rajongótáborból valaki megtegye a feljelentést. Ádám eszes testvére már jelezte barátainak, hogy az RTL lehetővé tette számára 30 ember bevitelét a stúdióba, az ő szemük láttára, illetve az ő támogatásukkal kívánja a fejberúgásos mutatványát előadni, ami, ha megtörténik szintén egy kiemelt büntetőjogi kategória.

 

A bátor legény arra már nem is gondol, hogy ha valaki jelenti a Facebook oldalán posztolt kijelentéseit, akkor azt azonnal letiltják, mivel azt másokkal szemben történő gyűlöletkeltésre és bűncselekmények bejelentésére használja.

 

Ádám eddig sem sok esélyed volt, de a testvérednek hála a lehetséges szavazók tábora még apróbbra zsugorodott. Ha kijösz, majd megköszönheted neki.

.

Ádám szülei beszélnek a fiúk Villában mutatott viselkedéséről és a párbaj esélyeiről

.

.