BLIKK

Kés alá feküdne VV Dorka, szerelme azonban nem örülne neki. A ValóVilág 6. egykori szőkesége csak alig pár napja élvezheti kedvese, Zsolt társaságát, de úgy tűnik, máris akad közöttük konfliktus.

Pedig hétfő reggel még a rózsaszín ködtől elvakultan érkeztek szerkesztőségünkbe. Hosszú heteken keresztül kénytelenek voltak nélkülözni egymást, hiszen Dorkát jóval korábban kiszavazták a nézők a valóságshow-ból, mint Zsoltot, de ez nem állhatott szerelmük útjába. Szerkesztőségünkben járva boldogan újságolták, hogy végre kamerák kereszttüze nélkül egymáséi lettek, kérdés azonban, hogy a ValóVilágon kívüli boldogság meddig képes működni a való világban.

A Blikk úgy tudja, az első nézeteltérés máris vitába fulladt.


– Foglalkoztat a gondolat, hogy megnagyobbíttassam a mellemet, de szerintem a nők többségében felvetődik ez a kérdés. A villában jó pár kilót felszedtem, aminek köszönhetően természetesen a mellem is kerekebb lett, és bevallom, nagyon tetszett. Amióta azonban kijöttem, fogytam pár kilót, és tartok attól, ha visszanyerem az eredeti súlyom, ugyanolyan kicsike lesz a méretem, mint korábban – magyarázta a Blikknek Dorka, aki nem hatalmas implantátumokról álmodik, csupán formás, dús cicit szeretne.

– Felvetettem az ötletemet Zsoltnak, aki nagyon ellenzi a dolgot. Azt mondja, nem szereti a műcicis csajokat. Szerelmes vagyok belé, de a műmell is tetszik, úgyhogy próbálom meggyőzni – tette hozzá a fiatal lány.

– Egyszerűen nem tetszik, ha egy lánynak implantátuma van. Érintettem már olyan mellett, amiben volt szilikon, de nem jött be. Én a természetes formákra esküszöm. Amikor Dorka szóba hozta, azonnal elmondtam neki, hogy én nem szeretném, ha kés alá feküdne – fejtette ki Zsolt.

Hogy a szerelem győzedelmeskedik-e a szépség iránti vágy felett, egyelőre nem lehet tudni, Dorka még nem vetette el az ötletet, sőt tervei szerint hamarosan egy plasztikai sebészt is felkeres, hogy többet tudjon meg a beavatkozásról.