.

vlcsnap-2014-02-10-22h50m06s160.png

 

 

Kezdjük azzal, hogy Aurelio megint sírt egy kicsit. Úgy tudjuk, hogy hazai papírzsebkendő gyártók szövetsége exkluzív szerződést szándékozik aláírni vele, amiben a termékeit kell majd reklámoznia, ha kijön. A tervek szerint dolga csupán annyi lesz, hogy a nyilvános megjelenésein alkalmanként egyszer látványosan pityeregjen egy kicsit.

 

Ezúttal Iza taposott bele a lelkivilágába, aki a fejéhez vágta, hogy miféle ember az, aki a 73 éves apját magára hagyja azért, hogy bevonuljon a Valóvilágba. Ráadásul azt is a szemére vetette, hogy futballkarrierje még csak embrionális állapotban van. A lány, aki a másik szemében bármilyen szálkát tökéletes biztonsággal felfedez a sajátjában már nem ennyire alapos. Azt mondja, hogy az érettségijét halasztotta el a játék miatt, ami a korát tekintve azért felvet egy-két kérdést.  

 

 

Dávid osztott szorzott és rájött, hogy látványosan ellaposodott, mint egy jól sikerült palacsinta. Megelőzendő az elkerülhetetlent, elébe ment a dolgoknak és egyszemélyes keresztes hadjáratot vállalt magára a legutáltabb személy ellen. Miután megkapta a kiválasztó jelet, magát a nagy konspirátor szerepében feltüntetve még játszik kicsit az idegeinkkel aztán kiviszi Vikit, akivel szemben egyes egyedül lehet esélye a visszatérésre. Bár meg kell mondjuk a játéknak nem fog jót tenni, ha ő marad bent a lány ellenében, mert Dávid az álszerelmével Zsófi irányában annyira izgalmas kb. mint a csigák 1000 méteres váltófutása.

 

Viki érzi a büdöset, mert egyrészt tudja, hogy mekkora egy tajparaszt, másrészt nem hülye és feltűnt neki, hogy mennyi jelet kapott a kiválasztott, aminek ráadásul még örülni is látszott. Tudja ő, hogy veszélyes idők jönnek és talán Eszter példája ad reményt neki, akit anno szintén megpróbáltak likvidálni a Villában az elődök, aztán meg sorra csinálta ki a megdöbbent ellenfeleket. Viki talán Aurelio rajongóiban reménykedhet, akik szeretnének megtekinteni, amint kedvencük végül is Zsófikába mártja propellerét. Ez okból kifolyólag esetleg rászavaznak, hogy maradjon kint a konkurencia. De Simon rajongói biztosan nem felejtettek és ez nagyon kevésre csökkenti az egyre idegesebb lány esélyeit.

 

Dávid partit rendezett, de Krisztiánt és Vikit nem hívta meg, így azok egymás társaságában voltak kénytelenek eltölteni a szomorú időszakot. Aurelio viszont szokás szerint felhasználta az alkalmat, hogy bejusson Teo szájába. Ez már különösebb nehézséget nem is okoz neki. Sajnos egyelőre mindössze a nyelvével sikerül a művelet, mivel a leszbi lány nem hajlik túlságosan más testrészt az ajkai közé fogadni. Iza viszont a korábbival ellentétben megtagadta, hogy másodikként nyálat cseréljen a csókkirállyal, aki természetesen nála is bepróbálkozott. A korábbi veszekedéssel dacára, kicsit később elvonultak kettesben a nyugiszobába és ott szemérmesen bevallotta, mennyire pezseg a vére Aurelio irányába.

Állítása szerint szexuálisan tökéletesen bejön neki a fiú és, ha előtte nem járt volna könyékig Teóban, akkor természetesen örömmel vállalta volna ő is azt a pici csókocskát. Döbbenet. Aurelio oszt, szoroz és a fejét veri a falba. Hihetetlen, hogy már megint ennyire mellé nyúlt.

 

“Ha te úgy állnál hozzám, és azt látnám, hogy te bizonyítani akarsz, akkor lehet, hogy lenne nálam esélyed”

 

Iza kizárólagosságot akar és akkor esetleg majd lesz egy kis himihumi. Legalábbis ezt ígéri. Krisztiánnal már tele a padlás, mert ő inkább ciki kategória a lánynak, mint komolyan szóba jöhető kategória.

 

Dávid egyébként azért szeretné megnyerni a játékot, mert mindössze egy szál lyukas cipője van. És abban kell járjon a jogi egyetemre. A ruháit kölcsönkérte és aki nem hisz neki, az egy rosszindulatú aljadék.

 

.