.

Egy szemfüles rajongónak hála teljesen más megvilágításba kerülhet az erőszakosságért kizárt Simon ügye. Az alapkérdés persze ettől függetlenül még mindig az, hogy tényleg a nézők döntenek a játékosok sorsáról, vagy csak elég ügyesen kell kérdezniük a műsorvezetőknek, hogy azt a választ kapják, amire a játék irányítóinak szükségük van.

Azt maga Simi is bevallotta, hogy azok a napok, amiket bent töltött idegileg nagyon megviselték. Köszönhetően az állandó piszkálásának és Charlotte folyamatos lekurvázásának. Mint mondta, Viki folyamatosan és nem csak egyszer rántotta le a nadrágot róla, ami ráadásul kifejezetten megalázó volt számára és nem is nagyon tudott tenni ellene.

Simon utolsó napja és kirúgásának hiteles története

Könnyfakasztó: A kirúgott Simon és Charlotte sírós búcsúja 

Egy állítólag Simon testvérétől származó információ szerint a Villa csodabogara ezért végül úgy döntött, hogy feladja a játékot. Csakhogy az nem lett volna elég elegáns, sem megfelelően drámai. Így a kreatívok egy olyan megoldás mellett döntöttek, ami lehetővé tette neki a megalázó lezárás elkerülését, ráadásul megfelelően fel is korbácsolja az indulatokat. Ez mind szép és jó is, csak felvetődik a nyilvánvaló kérdés: hol maradnak már megint a nézők érdekei? Mert előre megirt forgatókönyv alapján  játszódó brazil teleregénnyel tele vannak a csatornák.

 

 

Az alábbi fórum részletet egy VV-s beszélgetésben találta az egyik olvasónk:

 

Fórum beírás: "Régen írtam már ide, és tudom sokszor nagyon nagy baromságokat. Mindig elfogult voltam a Simonnal szemben, de szerintem ez érthető mivel túl közeli rokonom. Nagyon nem aktuális a téma, de szeretnék pár mondatot írni mielőtt kilépek a fórumból. Az elmúlt két napban többször is beszéltem Simonnal. És jól átbeszéltük a történteket. Röviden: Simit az RTL-nek esze ágában sem volt kidobni a játékból. Az incidens után Simon kérte a nyugiszobában a játék feladását, mert egyszerűen nem bírta idegekkel, és a vezetőség ilyen formában tálalta a nézőknek. Több érdekes dolgot elárult még, amit még én sem gondoltam volna. Holnap végre már látom személyesen is és egy nagyot beszélhetünk Ennyit szerettem volna közölni Nektek, vagy Önöknek. Egyébként szerintem én voltam itt a legfiatalabb a magam 23 évével. További kellemes fórumozást Hölgyek, Urak! Üdv: Kató Krisztián (Simon öccse)"

 

 

  

A következő kérdés, akkor az lesz, hogy a Charlotte és Simon között játszódó elementárisan nagy szerelem mennyire mély és valószerű. Ennek megválaszolására nem merünk vállalkozni, annak eldöntését az olvasóra bízzuk. De az biztos, hogy az idő pontos választ fog adni erre a kérdésre is.

DURVA VIDEÓ: Simonék megint szexelnek, de lerántják róluk a takarót 18+

.

 

A tegnapi párbajban egyébként a sikkasztással gyanúsított Laci ment haza Krisztiánnal szemben. Szinte esélytelenként indult harcba a 41 éves egykori vállalkozó, hála a bulvár lapok folyamatos beszámolóinak az általa tönkretett emberek sanyarú sorsáról. Érvényes bírósági ítélet híján persze ez is csak amolyan VV-s sztorizás volt, de mindenesetre nagyon jól jött az összetett mondatok kihívásaival küzdő, magát őszintének mondó Krisztiánnak.