Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Belvárosi sztriptízbárban bukott le VV Szandika. Avagy mit kell bevállalni a napi betevőért?


Bosonline:

Gyanútlanul látogattunk el a budapesti 4play Lounge-ba, ahol legnagyobb meglepetésünkre az egykori valóvilágos Szandika táncolt nekünk. Mint megtudtuk, a híresség nagyon meg van elégedve jelenlegi karrierjével, a jövőre nézve pedig komoly tervei vannak.

Csupán pár lépést kell tenni Bajcsy-Zsilinszky út felől a Nagymező utcában, ha hírességgel akar találkozni az ember. Persze nem mindegy, mikor látogatunk el oda, mert szigorúan sötétedés után, vagyis 22 óra körül kell érkeznünk, ha azt szeretnénk, hogy VV Szandika tekeregjen a rúdon a szemünk láttára. Alekosz egykori lakótársa ugyanis már közel fél éve a 4play Lounge-ban tölti estéi nagy részét, ahol táncol, vetkőzik, ráadásul igény és pénz szerint még öltáncra is kapható.

A hírességet a péntek esti pörgés előtt sikerült elkapunk a pultnál, hogy nemcsak a művészetét, hanem a véleményét, élménybeszámolóit is meg tudjuk osztani olvasóinkkal. Szandika elmondta, nagyon vigyáz az alakjára, vacsorára munka előtt csak egy zöldalmát dob be sajttal. Nem véletlen, a celebnő ugyanis az aleskadiamondi útra lépett, fitnesz modell szeretne lenni.

Mikor a jövőjéről kérdeztük így válaszolt. - Éjjel dolgozom, nappal pihennem kell. Persze, hogy én is szeretnék tanulni valamit, de nem tudom összehozni ezt az életemmel. Most elég intenzíven kezdtem el sportolni, ősszel fitnesz modell versenyre megyek.

Azonban nem bírtuk ki, hogy ne firtassuk, hogy került a sztriptízbárba, hiszen legutóbbi információnk az volt róla, hogy szoláriumban keres munkát magának. Kiderült, a kereslet és a kínálat nem talált egymásra ebben az esetben. – Szerettem volna szoliban dolgozni, de olyan ajánlatokat tettek nekem, amiket nem akartam elfogadni. Azt ajánlották, dolgozhatok, csak más téren, mint szerettem volna. Magyarul felkértek szexuális szolgáltatásokra.

Szandika arra is kitért, bezzeg a bárban nem érik ilyen atrocitások. Elmondása szerint, aki lejön, hogy megnézze a színpadon, tudja mik a határok. Arról is mesélt, hogy ez a munka a fizikai felkészülés mellett komoly mentális megerőltetést is jelent. – Ha agyilag ott vagy, jó passzban vagy és szerencséd van, akkor egészen hajnalig ellehetsz egy vendéggel és aznap jól kereshetsz.

Kislányos ábrándjainkat arról, hogy egy sztriptíztáncos egy nap Julia Roberts lehet a Pretty Womanből gyorsan eloszlatta. – Ezen a helyen az ember nem pasizik. Ez egy munkahely, itt nem úgy nézek rájuk, mint férfiakra, hanem mint pénzre, vendégre, melóra.

Szandika jelenleg nem él párkapcsolatban, elmondása szerint ugyan vágyik pasira, de nem talál. Egyetlen biztos pont az életében Sanyi, akivel évek óta közeli, szoros barátságban vannak. – Sanyi nem a szeretőm, nem a férjem, nem a szerelmem, hanem apám helyett apám, szállásadóm és oltalmazóm – világosított fel minket a táncosnő, aki azt is megosztotta velünk, barátai nincsenek, így másokra nem kell pazarolnia a kevés szabadidejét.

Ennél mélyebbre már nem is engedett minket a lelkében, már közeledett az este 11, és érkeznek a vendégek, neki pedig át kell öltöznie a munkaruhába. Ezt azonban a kameráinknak már nem hajlandó megmutatni. – Aki meg akar nézni, jöjjön le! – zárja rövidre a beszélgetést a nyers stílusáról ismert híresség.

0 Tovább

Csalás a ValóVilág 6 döntőjében? Vizsgálatot / újraszámlálást követelnek Zsófika rajongói

.


Velvet.hu:

Olvasói levelekből kiderült, hogy a Való világ applikácója, amin szavazni lehetett, nem működött. A probléma nemcsak a finálén merült fel, az egész széria alatt akadozott a működés, hol lefagyott, hol újra bejelentkezést kért, és az is megtörtént, hogy a szavazat magától átvándorolt a másik játékosra.


• Nem működött megbízhatóan a Való világ applikáció, a fináléban sem
• Rengeteg szavazat veszhetett el
• Az RTL Klub a problémáról nem tájékoztatta a nézőket, a szavazásokkal kapcsolatos rendszerhibáról. Sokan nem tudtak szavazni


0,25 %, ennyin múlt mindössze Aurelio győzelme. Ez a szám azért fontos, mert a szerkesztőségünkbe érkezett levelek szerint sokan nem tudtak szavazni, nem működött a Való világ applikáció. Arra, hogy rendszeresen lefagyott a rendszer, bizonyíték az is, hogy a VV6 fanok már jó előre felhívták a figyelmet a problémára a Facebookon, arra buzdítva mindenkit, hogy idejében szavazzanak.
A Való világ a hatodik szériában újított a szavazás metódusán, és az eddigi sms-es szavazások helyett fejlesztettek egy applikációt, amin keresztül szavazni lehetett. Az applikáció egyszerűen működik: a két fotó közül az egyik rá kell bökni, és kész is a szavazás. Van mód a törlésre és az újraszavazásra is – a szavazat regisztrálása akár két percig is eltarthat, ezért bőven van idő a törlésre. Ahhoz, hogy az applikáció működjön, email címmel és telefonszámmal regisztrálni kell, ez pénzbe kerül, normál díjas sms áráért elérhető. Android, IOS és Windows felületeken fut a program, interneten természetesen. Azaz futna, ha megbízhatóan működne. A műsorban elhangzott, hogy 300 000-en töltötték le az applikációt, a legjobb esetben mind az összes felhasználó szavazott, átlagos esetben körülbelül ennek háromnegyede. A VV applikáció azonban nem működött megfelelően mindenkinél vasárnap este, a szavazni vágyó felhasználók közül többen is írtak a problémáról, érdekesség, hogy két egyforma hibát alig találni.


„Minden lehetséges opció eltűnt"


„Sziasztok, sajnos nekem sem sikerül szavazni Vas megyéből, Samsung Galaxy GT-S5360 telefonnal" – írta az egyik olvasónk, aki VV Zsófira akart szavazni, sikertelenül, problémájával nem volt egyedül. Egy másik olvasónk szerint ez már bundagyanús. „Nem lehet szavazni, kiírja, hogy regisztrált telefonszám szükséges, és be kell jelentkezni, de minden lehetséges opció eltűnt, például a bejelentkezés is. Eddig minden párbajon működött. Most semmi. Újraindításra se történik semmi. Bundagyanús a dolog" – írta. Nemcsak andoridos telefonról nem működött a szavazás, iPhone-ról sem tudtak szavazni, budapestiek. Az RTL Klubot megkerestük a kérdéssel, tudnak-e a problémáról, válaszul annyit közöltek, hogy a szavazatokat közjegyző jelenlétében összesítették.
„A VV app-ban leadott párbaj-szavazatom után, ha ismét belépek az appba, a pipa átvándorol a másik játékoshoz. Ez elég kellemetlen, és vagy hússzor tette ezt, mert minden esetben töröltem, újra szavaztam, és ismét átvándorolt. Bár természetesen ez nem igazán lep meg. Szavazok, kilépek az appból, visszalépek, majd hopp Zsófinál a pipa" – írta olvasónk, aki még az utolsó párbajnál (Iza-Zsófi) észlelte a hibát.
Mivel 0,25 % választotta el az első két helyezettet egymástól, az a kérdés is felmerülhet, hogy a szavazatok körüli problémák miatt újraszámolják-e a beérkezett szavazatokat, ezzel akár változtatva a győztes személyén.

0 Tovább

Nézd meg mit kapott Viki a "rajongóitól"! Szidták, mint a bokrot, nagyon nem erre számított!

.

0 Tovább

Breaking! Szakított VV Zsolt és VV Dorka. A második VV-s álompár története is hamar véget ért

"Csütörtökön vesztünk össze és azóta nem is beszéltünk egymással. Zsolt még nagyon gyerekesen viselkedik, nem gondolkodik felelősségteljesen, egyszerűen kiütközött a köztünk lévő korkülönbség. Nem foglalkozott velem eleget, és amikor meg szerettem volna beszélni a problémákat, akkor mindig elterelte a témát vagy elodázta a dolgokat. Összeköltözést is terveztünk, de végül abból se lett semmi. Ha Zsolt megkeresne, akkor benne lennék a kapcsolatunk folytatásában, de kétlem, hogy ez megtörténne, ráadásul a barátai is azt mondják neki, hogy jobban tenné, ha egyedülálló maradna.”

.

Dorka és Zsolt forró csókja a jacuzziban

.


Ezzel a második szerelmespár szakított viharos gyorsasággal azok közül, akik a ValóVilág 6- ban találtak egymásra. Mint ismeretes Charlotte és Simon kapcsolata a lány kiesése utáni ötödik napon ért véget.

.

VV Simon nyilatkozata a Charlotte-al való szakításával kapcsolatban

4 Tovább

Hihetetlen videó: VV Iza full részegen adta első interjúját az RTL-ben -

.

0 Tovább

ValóVilág 6

blogavatar

ValóVilág 6 napi összefoglalók, videók, online közvetítés. Nézz be velünk a Villába!

Utolsó kommentek